Az Eurpai Bizottsg alelnke szerint, mindenkppen rdemes lenne megszvlelnie magyar kormnynak azokat a javaslatokat, amelyeket az oktberi fvrosi zavargsokat vizsgl Gnczl-bizottsg fogalmazott meg. Az ajnlsok kzl Franco Frattini, a rendri azonostk hasznlatt s a gumilvedkek hasznlatnak megtiltst emelte ki szerdai, budapesti sajttjkoztatjn.
Az igazsggyi miniszterrel folytatott megbeszlse utn Frattini ugyanakkor kiemelte, hogy a rendrket is vdeni kell a hulignokkal szemben, mint mondta, meg kell tallni az egyenslyt.
A rendrsg feladata megakadlyozni az erszakos cselekmnyeket, ezt azonban kizrlag demokratikus eszkzk alkalmazsval teheti meg - tette hozz Frattini, aki azt is elmondta, hogy szerinte minden EU-tagllamban ersteni kell a rendrsgi fellps szakszersgt, hogy a zavargsokat ne lehessen sszekeverni a bks tntetssel, ugyanakkor az llamot kpvisel rendrsget is meg kell vdeni. Frattini emlkeztetett arra, hogy ppen az hazjban, Olaszorszgban halt meg nemrg egy rendr a hulignok brutalitsa miatt.
Az igazsgrt, szabadsgrt s biztonsgrt felels eurpai biztos, az oktberi zavargsok mellett adatvdelmi krdsekrl s schengeni csatlakozsrl is trgyalt Petrtei Jzseffel. Franco Frattini dleltt Gyurcsny Ferenc miniszterelnkkel s Slyom Lszl kztrsasgi elnkkel is tallkozott.
|